1948-2016 Március 12-én délután súlyos betegségben meghalt Császár Tamás. Tamás alapítója és meghatározó személyisége volt a MÚOSZ Karikaturista Szakosztályának és a MKISZ KOKSZ-műhelyének. Bár "hivatalos" tisztséget sosem vállalt, gyakorlatilag szinte minden, ami történt, általa, rajta keresztül történt. Már a Ludas Matyi karikaturistájaként új minőséget hozott a magyar szatirikus grafikába, s azt a minőséget, amit a humorban, a grafikus publikációban képviselt, megkövetelte valamennyiünktől. Ez a következetes könyörtelenség nem mindenkinél talált egyértelmű tetszésre, sokszor volt bántó, vezetett sértődéshez. A kórházban, amikor már tudta, hogy ezt a betegséget nem lehet túlélni, azt mondta, ha meghalok, sokan fognak örülni. Aki viszont komolyan vette kritikáit, aki jó vitapartnerként tudott vele beszélgetni, azt az utolsó pillanatig mély barátság kötötte hozzá. Nem vagyunk kevesen, akik sokat köszönhetünk ezeknek a beszélgetéseknek, vitáknak a „miféle” karikatúráról.
A szakmával folytatott nagy vitája arról szólt, amit Karinthy úgy fogalmazott meg, hogy "humorban nem ismerek tréfát". Nem túlzás azt állítani, hogy nem viselte el a bután viccelődő rajzokat, a mondanivaló nélküli poénkodásokat. Ezt kertelés nélkül meg is mondta szemtől szembe, ahogyan azt is, ha a grafika, ami elé került, slendrián módon volt megrajzolva. Szenvedélyesen tudott undorodni az aljas indokból elkövetett karikatúráktól, a rossz, lejárató politikai agitproptól, a rasszista rajzoktól és az emberi értelmet, érzéseket lealacsonyító viccektől. És ezek alkotóitól is. A Ludas-korszakot követően sok helyen publikált, ám az utóbbi évtizedekben egyre ritkábban. Ezzel együtt egyre inkább lett szervezője, legtöbbször háttérből is irányítója mindkét szakosztály szakmai munkájának. Szervezett kiállításokat Ráckevén Bécsben, Budapesten, Rómában, az Andrássy út közepén, vagy a lakása fölötti háztetőn, s amelyeket nem ő szervezett, azokon is mindig ott volt a keze nyoma. Már nem fejezheti be könyvét a karikatúráról, melyet évek óta fogalmazgatott, s melynek tervezett fejezetei képezték a Karikatúra Akadémia egyes előadásait, ahol pódiumra hívta a mai hazai karikaturista mezőnyét, hogy mindenki elmondhassa "titkát". A karikatúra Tamás számára ÜGY volt, csupa nagybetűvel, és ezt a csupa nagybetűt várta volna el valamennyi kollégájától. Erre utal a Sztalker név is, ahogy legtöbben ismertük. Tarkovszkij hőse, Sztalker veszélyes, fegyveresekkel őrzött területre viszi a kíváncsiakat, kalandozókat, menekülőket. Az út teli van érthetetlen jelenségekkel, csapdákkal, s az életveszély nem csak az utast, de a kalauzt is fenyegeti. Tamás a karikatúra szerepét a társadalomban egy sztalkerhez, kalauzhoz hasonlítja, amellyel el lehet jutni a megértéshez, a mosolyhoz, a nevetéshez, vagy mint szomorúművészet, az elszomorodáshoz, de az értelmezés nem csak a rajzoló óvatlansága miatt, hanem a néző lelkiállapotától függően félre is csúszhat. Tamás volt az a kalauz, aki megkísérelt eljuttatni a titokhoz. Utolsó kalauzolása a 95 éves Kajánhoz vezetett, ahova a sztalker már nem jutott el, a kiállítás előtti reggeltől már a kórházi ágyban várta a beszámolót. Örült, hogy jól sikerült az est. Nem felejtünk, Tamás! Nyugodj békében! A saját TEK-ese, testőre döfte markolatig a tőrt a hátába” szerző: Bárdos Deák Ágnes Amire mindenki emlékszik: ő tervezte a Popfesztivál lemezborítóját, és számos, a szocializmusban botrányosnak tartott utcai plakátot. Kemény György mindjárt 80 éves lesz. magyarnarancs.hu: Ebben az évben leszel nyolcvan. Milyen? Kemény György: Sok mindent végigcsináltam, szakmailag is, a történelemben is, de engem mindig a jelen meg a jövő érdekelt. Mondjuk, nagyon kevés hatvan fölötti kollégával tudok beszélgetni. „Emlékszel? Emlékszem – de nem érdekel.” Ez annak is a folyománya, hogy engem nem a művészet érdekel elsősorban, nem vagyok bezárva egy múzeumba vagy egy galériába, hanem a világ meg az élet. Szerelmes vagyok a Hubble-ba, például. Folytatás A napokban láttam egy fényképet az Indexen: rendőrök álltak rajta, egy hintalóval. Lecsaptak egy tolvajbandára Jászapátiban, akik többek között egy hintalovat is elvittek. Istenem, ha ezt Palika megérhette volna! Kedves Pali bácsi! Tisztelt gyászoló barátaink! Egy nagyszerű baráttól, kitűnő képzőművésztől, a szatíra kiemelkedő mesterétől búcsúzunk. Sztálin halála után hat hónappal születtem, a Skorpió jegyében, Budapesten. – Így kezdődik Szalay Pali barátunk önéletrajza. A szocializmus építésének egyre pangóbb korszaka adta meg életének díszleteit és meghatározó környezetét. Egyúttal ez a körülmény inspirálta szatirikus művészetét is hintalovas honfoglalóival, kivont kardú millenniumi hőseivel, privatizátoraival, bankáraival és bürokratáival. Ezek a hintalovak emblematikus alakjai mai korunknak: a harc, a haladás, egyhelyben topogó, hintázgató kicsi huszárai révén Pali festményeivel és szobraival fölülemelkednek a mai párt-csatározásokon, szatirikus jellemrajzot adva a rendszerváltás előtti-utáni tehetős és tehetetlen kis- és nagypolgárságáról. Rajz-földrajz szakos tanár vagyok, el is töltöttem 12 évet a pályán – írja tovább egy kiállításra készült önéletrajzában – Előtte igen sok foglalkozásom volt. Egykori munkahelyeim egy része ma már nem létezik, pl. NDK, Pitypang Galéria. Egy budai rajziskolából jutott el Mártélyra. Ez a Holt-Tisza melletti varázslatos kis falu volt azután életének egyik meghatározó, évente vissza-visszatérő alkotó helyszíne. Itt teljesedett ki művészete, itt tanulta meg ötvözni az alföldi festészet hagyományait a nagyvárosi, lüktető élet dinamikájával, a tájfestészetet a szatirikus gondolkodásmóddal. Itt alakították tehetségét biztos tudássá művész-tanárai: Holler László, Fodor József, és Szabó Tamás. Itt kötött hosszú távú barátságokat hasonszőrű pályatársaival, akiket a hosszú névsor miatt nem sorolok föl egyenként. Több mint húsz évvel ezelőtt csöppentem először ebbe a csodálatos környezetbe, ahol a természet csodájánál jobban csak a tábor hangulata fogott meg. Az első ember, akivel itt összebarátkoztam, Pali volt. Kis úttörők számára készült tábori kemping-faházunk, ahol épphogy elfért a két gyerekméretű, emeletes ágy, kettőnktől teljesen megtelt. A faházak, a menzakoszt, a hideg zuhanyzó, a hajnali ébresztő – ekkor a legszebbek a színek, ilyenkor kell festeni! – a kirándulások a holtág mellett, a halászlé a halőrháznál, Hédi kocsmája vagy Pötyörő étterme a hullámtéren, a nagy beszélgetések (többnyire ezekben a hullámtérbeli helyiségekben), a Molnár Dixieland örömzenéje adták a hátteret a művészethez és a művészbarátsághoz. Első kiállításunkon, éppen húsz éve, tavasszal, melyet Veress Jóska barátunk nyitott meg, nem kis csodálkozással jegyezte meg, hogy két ilyen egymásnak tökéletesen ellentétes ember hogy tud megbarátkozni egymással, pedig igen. Talán csak súlyban voltunk hasonlóak. A kiállítást még sok követte, amikor megalakítottuk Tamás Marival hármasban a Hullámtér Szakcsoportot, majd amikor a Magyar Képző- és Iparművészeti Szövetségen belül részt vettünk a KOKSZ műhely megalapításában (mely a Kortárs Karikatúra és Szatíra rövidítése) műveink elkerülhettek a Budapesti és a Vizivárosi Galérián kívül Rómába, Bécsbe vagy Stuttgartba is. Jó volt a szakma nagyjaival együtt sörözni a belvárosban, vagy felugrani egy pár doboz sörrel Császár Tamáshoz az Erzsébet tér fölötti lakásba, vagy még följebb, a tetőre. Pali rajz-földrajz szakos tanár volt, nagy elméleti, művészettörténeti, történelmi és földrajzi, sőt, geológiai tudásanyaggal a fejében, és bármerre jártunk, szakavatott idegenvezetőként vezetett végig a budai Váron, Bécsen, vagy Kolozsváron. Távoli országokba is eljutott, hosszan tudta mesélni thaiföldi vagy dél-afrikai élményeit. Ha erdőben kirándultunk – mert azt is nagyon szerette – mindig érdekes dolgokat mesélt az erdő sok titkáról, mert azt is ismerte. Volt egy baráti társasága, korábbi kollégái, tanítványai, szomszédjai, akikkel néha még a Szilvesztert is erdei túrán töltötte. Amikor Palika – mert ő Palika volt, ez a név nem lenézés, hanem a szeretet becézése – halálhírét kellett szétküldenünk barátainknak, Czakó Dénes, aki az egykori mártélyi táborvezetőnek, Czakó Janinak a fia, válaszában azt írta, hogy jó társaságban lesz Pali odaát. – Igen, ha létezik Odaát, amiben Palika hitt, sajnos ma már egyre nagyobb asztalt ülhetnek körül a régi barátok, Fodor Jóskával, Czakó Janival, Scherka Gizával, Wieszt Jóskánal, Lengyel Janival. Legutóbb a tetőn, Császár Tamásnál még Andrassew Iván is velünk volt… Decemberben kerestük őt azzal, hogy lehetne egy szép kiállításunk Csepelen, Gyulai Líviusszal, de többféle kifogást is találva kihátrált az ügyből. Nem mondta, hogy ennyire beteg… Nagyon fog hiányozni! Igaz jó barát volt. Nyugodjék békében!
|
KOKSZ-műhelyA KOKSZ szóösszevonás a KOrtárs, a Karikatúra és a Szatíra szavakból.
LinkekMKISZ |