Huszonhatodik előadás

Lehet-e  é t h o s z a  egy olyan kifejezésmódnak, amely lényegéből következően szembelép(hetne) minden látszattal, hitvány tradícióval és konvencióval, alá- és fölévetettséggel, renddel vagy rendszerrel, aljassággal és felmagasztosultsággal - így önmaga éthoszával is? Végülis "valahol" lehet... Igaz-e Bonaventura romantikus-idealista vélekedése, miszerint "A szatíra álarca rémületbe ejti a legerősebb ellenségünket is; még a balsors is megretten, ha nevetségessé tesszük"? Igaz, legalábbis annak kéne lennie, bár a balsors nem mindig és nem is igazán retten meg - például a mi "régen tépő" balsorsunk szemlátomást szarik a szatíra álarcára (vagy rossz álarcot használunk), és különben is: miféle ellenség vagy balsors? Eme tépelődések közben végig a Rítus című Bergman film megalázott varieté-mágusainak szörnyű igazságtétele járt az eszemben, az archaikus "művészet", és ezen belül az elemi, lényegében gyilkos szatíra ereje, ami olykor még ma is tetten érhető némely cirkuszi és vásári mulattatók, csepűrágók és karikaturisták szánalmasan vagy gyönyörűségesen ordináré ügyködéseiben... 

Szerényi Gábor, aki nemcsak az első Karikatúra Pódium vendége volt, hanem az utolsóé is - merthogy több már nem lesz -, valami rejtélyes oknál fogva, vagy mert az elsőt elcsellóztuk, végül is zseniálisan (na jó, ez a "zseniálisan" azért túlzás, legyen csak annyi, hogy: zseniálisan), különb-különb iróniákkal és öniróniákkal, barokkosan indázó önreflexiókkal és finom szarkazmusokkal megspékelve fecsegte ki mindazt, amit... Hogy aztán mit, az többek között itt fönt is látható-hallható.

Szerényi Gábor grafikái