Tizennegyedik előadás
Egy tapintatosan számonkérő hörrenés okán ezúttal végre mondanom kellett valamit a honi portrékarikatúráról is. Nehéz ügy, mert a tisztes és tisztességtelen szakiparos kollégák a szakmányszerű termelés során inkább csak a karakter szembeötlő k ü l s ő jegyeinek torzítására szorítkozhatnak; a küllem mögött rejlő tipikus, pontosabban különös "aljasságok" megjelenítésére már nem igazán... Minthogy a modell - a préda! - "külcsínje" többnyire köszönőviszonyban sincs a "belbeccsel", eme gyakorlat óhatatlanul jelenségszintű fércműveket eredményez, vagy ami rosszabb: benyalósan kinyalt, csúcsfényekkel spékelt, tréfásan bájtorz eufémisztikus ábrázatokat - olyasmiket, amik homlokegyenest ellentétesek a karikatúra lényegével.
Aztán szó esett a honi karikatúra látszatainak némely látványos mozzanatairól: a "szakmáról" és annak ilyen-olyan értékek vagy érdekek mentén szerveződő természetes vagy intézményes csoportosulásairól, köztük a szakma jobb-alsó, hogy azt ne mondjam: ordasabb zugában csörtető (és hovatovább intézményesülő?) Magyar Karikaturistákról... Nincs is ezzel semmi baj (csörtessenek!), hacsak a nevükkel nem, merthogy ehhez képest a "szakma" nagy része, köztük Kaján Tibor, Sajdik Ferenc, Tettamanti Béla, Marabu, Nemes Zoltán, Békési Joe, Halász Géza stb. egy szempillantás alatt relatíve hontalanná "avanzsálnak"...
A Karikatúra Pódiumon Szalay Pál szatirikus festő és szobrász beszélt magáról és arról, ami lényegében ugyanaz: a munkáiról - szemlátomást a bőség zavarában, merthogy néha tényleg rövid a kiszabott háromnegyed óra, így nem beszélhetett arról se, hogy miért hinta-lovasnemzet a magyar, noha eme képzet az életműve jelentős részén átdereng... A "büfét" Surányi J András fantasztikus gombás padlizsánkréme tette otthonosabbá, viszont az, hogy a ház nagy része a piritós készítéséhez használt antik villanyos kenyrépirító miatt borult setétbe, szerencsére nem volt bizonyítható. (stalker)
Aztán szó esett a honi karikatúra látszatainak némely látványos mozzanatairól: a "szakmáról" és annak ilyen-olyan értékek vagy érdekek mentén szerveződő természetes vagy intézményes csoportosulásairól, köztük a szakma jobb-alsó, hogy azt ne mondjam: ordasabb zugában csörtető (és hovatovább intézményesülő?) Magyar Karikaturistákról... Nincs is ezzel semmi baj (csörtessenek!), hacsak a nevükkel nem, merthogy ehhez képest a "szakma" nagy része, köztük Kaján Tibor, Sajdik Ferenc, Tettamanti Béla, Marabu, Nemes Zoltán, Békési Joe, Halász Géza stb. egy szempillantás alatt relatíve hontalanná "avanzsálnak"...
A Karikatúra Pódiumon Szalay Pál szatirikus festő és szobrász beszélt magáról és arról, ami lényegében ugyanaz: a munkáiról - szemlátomást a bőség zavarában, merthogy néha tényleg rövid a kiszabott háromnegyed óra, így nem beszélhetett arról se, hogy miért hinta-lovasnemzet a magyar, noha eme képzet az életműve jelentős részén átdereng... A "büfét" Surányi J András fantasztikus gombás padlizsánkréme tette otthonosabbá, viszont az, hogy a ház nagy része a piritós készítéséhez használt antik villanyos kenyrépirító miatt borult setétbe, szerencsére nem volt bizonyítható. (stalker)
Szalay Pál: Bürokrata emlékmű (bronz kisplasztika)
