KOKSZ
  • Címlap
  • Hírek
  • KOKSZ
  • Művészek
    • A - K >
      • Árvay László
      • Bojcsuk Iván
      • Császár Tamás
      • Deák Kázmér
      • Fazekas Levente
      • Fenekovács László
      • Gyulai Líviusz
      • Halász Géza
      • Hegedűs István
      • Jelenszky László
      • Kaján Tibor
      • Kemény György
    • L - V >
      • Lipták György
      • Makina
      • Patrovits Tamás
      • Sajdik Ferenc
      • Surányi András
      • Szalay Pál
      • Szerényi Gábor
      • Tettamanti Béla
      • Varga Zsófi
    • Vendégoldal >
      • Marabu
  • Akadémia
    • A miféle karikatúra
    • Első tíz előadás >
      • Szeptember 21.
      • Szeptember 28.
      • Október 4.
      • Október 12.
      • Október 19.
      • Október 26.
      • November 9.
      • November 16.
      • November 23.
      • November 30.
    • Második tíz előadás >
      • December 7.
      • December 13.
      • December 21.
      • Január 4.
      • Január 11.
      • Január 18.
      • Január 25.
      • Február 1.
      • Február 8.
      • Február 15.
    • ... továbbá >
      • Február 22.
      • Március 1.
      • Március 8.
      • Március 22.
      • Március 29.
      • Április 5.
      • Április 12.
    • Tartalomjegyzék
    • Letöltés
  • Adatok
  • Archív
    • Régi hírek
    • Kiállítások >
      • Virtuális kiállítások
      • 2002. kArton Galéria
      • 2003. Ráckeve
      • 2003. Budapesti Galéria
      • 2004. Szófia
      • 2005. Róma
      • 2005. Viziváros
      • 2007. Bécs
      • 2007. Csók Galéria
      • 2008. Autómentes Nap
      • 2010. Kempinski Galéria
      • 2012. Viziváros
      • 2017 In memoriam Császár Tamás
    • Placc
    • Dokument
    • Videók
    • Együtt >
      • Tetőbuli 2004
      • Tetőbuli 2005
      • Tetőbuli 2009
      • Kaján 90
      • Csoportkép
  • Kapcsolat

A huszonkettedik előadás

on is túl vagyunk, ezen az immár személyesebb, itt-ott memoárszerű locsogáson, ahol végre azt is elmondhattam, hogy kezdő sajtókarikaturistaként időnként hogyan hánytam tele hirtelenjében az íróasztalfiókomat egy-egy kínosabb rajz készítése közben (még most se jut eszembe, hogy Morus vagy Becket Tamás volt-e így a hazugsággal - noha ő másokéval...), amire a MÚOSZ főorvosa a leleteimből feltekintve csak annyit mondott, hogy semmi komoly, hogy eme túlérzékenység idővel elmúlik, vagy ha nem, akkor pályát változtatsz. Nem változtattam, így utólag viszont elmondható, hogy a hetvenes évek elején kénytelen voltam az íróasztalfiókomnak hányni. Aztán szó esett arról is, hogy a karikatúra "eszköztárának" talán legfontosabb kelléke (hogy azt ne mondjam: conditio sine qua nonja) a személyiség; az "eredeti" persze, ha ugyan előkaparható a rárakódott idegen affekciók, az obligát szerepek és inkognitók káoszából, amik nemkülönben meghatározhatják a formát, az arányokat, a torzítást, a transzpozíciót, a vonalvezetést és igy tovább. Szó volt az "alkotás kizárólagosságába zuhant" - kvázi ihletett (kegyelmi? - "félkegyelmi"?) - állapotról és Leopardiról, akinek a versei egyáltalán nem voltak büdösek...

A szünetben Halász Gézával az ismert "közéleti zsidók" neten elhírhedett lajstromáról beszélgettünk, pontosabban arról, hogyan kerülhetett a szakma doyenje, a 93 éves -K- mester eme listára (ki "laudálhatta" eme titulusra), és mit akar ez jelenteni? Tényleg, mit?   

A Pódium vendége Patrovits Tamás volt, aki a munkásságát valahova karikatúra "szélére" kalibrálta, holott inkább a közepén van - ott, ahol a szublimált indulat közvetlenül hozza létre az adekvát (torz-groteszk) formát, - ahol nincs szükség a fontoskodó társadalomkritikára, a rikácsoló zsurnalizmusra, a viccre vagy a humorra, mert eme különös "tárgyiasulások" önmagukban - holmi hozzáadott értékek vagy nemértékek nélkül is - karikatúrák.  
(stalker)
Powered by Create your own unique website with customizable templates.