Tanévnyitó sajtótájékoztató
A Karikatúra Akadémia szerdai sajtótájékoztatóján nem volt nagy tolongás (három laptól azért eljöttek, de eljött néhány olyan kolléga is, aki fontosnak tartja ezt a rendezvényt), és ahogy a rólam készült fotón is látható (érdekes, hogy a Géza rólam konzekvensen idiotisztikus képeket készít, talán mert ilyen vagyok...), orrba-szájba gyógyszerezve én se voltam valami túl fitt. Mindazonáltal elmondtam/tuk mindazt, amit tudunk: végre lesz egy előadássorozat a karikatúra egészéről. Az e g é s z é r ő l, nemcsak arról, ami a köztudatban - sajnos jónéhány kolléga "köztudatában" és persze a nyomtatott sajtóban is - karikatúraként jelenik meg, mert a karikatúra némely részeiről és "fantasztikus látszatairól" (Marx) már eddig is tudtunk. Többet is, mint kellett volna, ráadásul ebbéli tudásunkban megingathatatlanul, ha úgy tetszik: mindenféle labanc szakelméleti teóriáktól fertezetlenül... A tájékoztató végén taps nem volt, de a mangalicazsíros-lilahagymás zsíroskenyér (én berheltem) mindenkinek "tetszett".
Még nem tudom, hogy hányan és kik ülik majd végig ezt a hét hónapos előadássorozatot, de mióta Bellai László (az EMASA főszerkesztője) kitalálta, hogy az előadásokat "élő egyenes adásban" is közvetítsük, és Kozma Péter (a kArton Művek!) ezekből egy könyvet akar kiadni, már nem is érdekel. Ettől függetlenül azért "nyomassátok orrba-szájba", hogy az első előadás (A miféle karikatúra helye az esztétikai jelenségek világában) és az ezt követő "... egy szószéket kibérlek" c. pódiumbeszélgetés Szerényi Gáborral szept. 21-én (pénteken), 17 órakor kezdődik a kArton Művekben. Cím: 1054 Bp., Alkotmány u. 18.; tel: 472 0000. Egyelőre ennyi. (stalker) |
Tervek
A karikatúráról Mo.-on a múlt század 80-as éveinek végéig Koczogh Ákos irodalomtörténész és Kaján Tibor karikaturista tartott néhány ismeretterjesztő előadást - többek közt a TIT Szabadegyetemén.* Ezen kívül - ugyancsak a 80-as évek végéig - a MÚOSZ újságíró iskolájában szenteltek évente egy-két órát a karikatúra publicisztikai integrációjának. A szakmai ismeretek elsajátítása ezen kívül a Ludas Matyi c. szatirikus hetilap laza, alkalmi "tutor" rendszerében, néhány önképzőkör jellegű szerveződésben (pl. a Fiatal Karikaturisták Stúdiójában) és a Kaján Tibor körül kialakult szellemi körben volt lehetséges. Ahhoz képest, hogy a karikatúra Nyugat-Európa több képzőművészeti főiskoláján, de pl. Kievben, Krakkóban és Szófiában - sőt: Pekingben is - önálló szakon vagy ún. speckollon, továbbá lapok és szakmai szerveződések stúdióiban is tanulható volt, mindez kevésnek bizonyult, de a 90-es évek első felétől ez a kevés lehetőség is megszűnt. A korábban nemzetközi hírű magyar karikatúra hanyatlásnak indult.
Időközben a sajtó és ezen belül a karikatúra szerepe is megváltozott. A számítástechnika, illetve az internet fejlődése az elmúlt húsz évben radikálisan kibővítette a karikatúra szellemi és technikai mozgásterét, egyúttal átalakította - gazdagította - magát a kifejezésmódot is. Gyakorlatilag megszűnt a nyomtatott publicisztikai karikatúra hegemóniája, ugyanakkor már a második generációváltás előkészületei zajlanak anélkül, hogy a pályakezdő karikaturisták - és persze a nyomtatott, ill. e-lapok kiadói, szerkesztői, laptervezői, valamint a művészeti szak(újság)írók, képzőművész növendékek stb. alaposabban ismernék ezt a kifejezésmódot, illetve "szakmát". Ilyenformán helye keletkezett egy súlyos hiányt pótló szakszerű** előadássorozatnak.
A kArton Galéria - Karikatúra és Képregény Múzeum, valamint a MKISZ Szatirikus Képzőművészeti Szakosztálya (a kortárs magyar karikatúra művészet legjobbjait is befogadó szakmai műhely)*** a szakesztétikai alapvetések közös meghatározása és a várható érdeklődés felmérése után úgy döntött, hogy 2012. szept. 21-től 2013. május 31-ig Karikatúra-Egyetem (munkacím) néven heti két órás ingyenes előadássorozatot szervez szerkesztők, újságírók, szakírók, laptervezők, ill. tördelők, fiatal művészettörténészek, továbbá közép- és felsőfokú képzőművész növendékek, kezdő karikaturisták, valamint a karikatúra iránt érdeklődők számára. A pénteki stúdiumok első részében szakelőadók tartanak előadásokat, a pódiumbeszélgetés jellegű, könnyedebb második részben ismert karikaturisták szerepelnek. A támogatás mértékének függvényében az előadók tiszteletdíjat kapnak.
A teljes előadássorozat vázlatos terve
2012. szept. 21 - okt. 26.
A (miféle) karikatúra helye az esztétikai jelenségek világában - Általános szaktörténet - A karikatúra integrációi: rajzművészeti, sokszorosító grafikai, festészeti, nyomtatott és e-publicisztikai stb. karikatúra
Nov. 2 - dec. 28.
A publicisztikai karikatúra - Fajtái - Tartalmi, formai és technikai meghatározottsága - az e-karikatúra és az új kompozit technikák
2013. jan. 4 - febr. 1.
Magyar sajtókarikatúra-történet - Az elmúlt évtizedek magyar sajtókarikatúrája a külső intenciók erőterében - A politikai és társadalomkritikai e-karikatúra lehetőségei Mo.-on
Febr. 8 - márc. 8.
A karikatúra tartalmi eszközrendszere (szatíra, humor, vicc, geg stb.) - Elemi formai specifikumok (morfológia és transzpozíció, lényegkiemelés a kompozícióban, a stílus) - Hagyományos és pc-s szaktechnika
Márc. 14 - ápr. 12.
A karikatúra kommunikációs hatásfoka - Új közegek és publikációs lehetőségek - A karikatúra szabadsága, szabad átjárás az integrációi közt
Ápr.19 - máj. 10.
Karikatúra és tömegkultúra - Az előítéletek és közhelyek a karikatúrában - Szakmai etika és etikettek
Máj. 17 - 31.
Kötetlen beszélgetések a karikatúra egyéb vonakozásairól és aktuális problémáiról: a megélhetési karikatúráról, a dilettáns karikatúráról és a tényleges karikatúráról stb.
Szándékaink szerint az előadássorozat további egy évig szakmai-szellemi műhelyként folytatódik az első év előadásait rendszeresen látogató résztvevőkkel - reményeink szerint fiatal karikaturistákkal. A kötetlen beszélgetéseket a MKISZ Szatirikus Képzőművészeti Szakosztályának ismert művészei (Kemény György, Dr. Halász Géza, Jelenszky László, Szerényi Gábor stb.) szervezik és vezetik.
Az előadások és levezető pódium-beszélgetések helyszíne a kArton Galéria (1054 Bp. Alkotmány u. 18.) két kiállítóhelysége. Az egymásra épülő keret-előadások állandó előadója Császár Tamás (karikaturista, szakíró), a pódiumbeszélgetések "háziasszonya" Benkő Zsuzsanna (művészettörténész, galériavezető).
Tárgyi-technikai stb. eszközrendszer: max. 60 szék, vetítő, demo-eszközök, hangosítás és hangfelvétel, foto- vagy videodokumentáció, demonstrációs képanyag (digitális reprodukció) eszközei, az előadásokat rövidítve összegző, kis példányszámú nyomtatott és/vagy e-book kiadvány eszközei, az előadások folyamatos hirdetéséhez és a tájékoztatáshoz szükséges eszközök. (Mindezek egy részével a kArton Galéria rendelkezik.)
Jegyzet
* Ezek az esztétikailag megalapozatlan és szaktörténetileg is egyoldalú előadások nem a karikatúráról szóltak, hanem a manipulált közvélekedéssel kölcsönhatásban az akkori sajtókarikatúra szakmailag is szűk mozgásterét igazolták és propagálták külső politikai iniciatívák mentén.
** Nem ismeretterjesztő-népszerűsítő, hanem szakmailag magas színvonalú előadásokról van szó; ezért tartottuk szükségesnek a kétszer 45 perces "tanórák" második részében a szórakoztató, így levezető jellegű, pódiumbeszélgetéseket.
*** A szakosztály tagjai: Árvay László, Bojcsuk Iván, Császár Tamás, Fenekovács László, Gyulai Líviusz, Dr Halász Géza, † Hegedűs István, Jelenszky László, Kaján Tibor, Kemény György, Lipták György, Makina, Sajdik Ferenc, Surányi J András, Szalay Pál, Szerényi Gábor, Tettamanti Béla és Varga Zsófi.