Kedves Pali bácsi! Tisztelt gyászoló barátaink!
Egy nagyszerű baráttól, kitűnő képzőművésztől, a szatíra kiemelkedő mesterétől búcsúzunk.
Sztálin halála után hat hónappal születtem, a Skorpió jegyében, Budapesten. – Így kezdődik Szalay Pali barátunk önéletrajza. A szocializmus építésének egyre pangóbb korszaka adta meg életének díszleteit és meghatározó környezetét. Egyúttal ez a körülmény inspirálta szatirikus művészetét is hintalovas honfoglalóival, kivont kardú millenniumi hőseivel, privatizátoraival, bankáraival és bürokratáival. Ezek a hintalovak emblematikus alakjai mai korunknak: a harc, a haladás, egyhelyben topogó, hintázgató kicsi huszárai révén Pali festményeivel és szobraival fölülemelkednek a mai párt-csatározásokon, szatirikus jellemrajzot adva a rendszerváltás előtti-utáni tehetős és tehetetlen kis- és nagypolgárságáról.
Rajz-földrajz szakos tanár vagyok, el is töltöttem 12 évet a pályán – írja tovább egy kiállításra készült önéletrajzában – Előtte igen sok foglalkozásom volt. Egykori munkahelyeim egy része ma már nem létezik, pl. NDK, Pitypang Galéria.
Egy budai rajziskolából jutott el Mártélyra. Ez a Holt-Tisza melletti varázslatos kis falu volt azután életének egyik meghatározó, évente vissza-visszatérő alkotó helyszíne. Itt teljesedett ki művészete, itt tanulta meg ötvözni az alföldi festészet hagyományait a nagyvárosi, lüktető élet dinamikájával, a tájfestészetet a szatirikus gondolkodásmóddal. Itt alakították tehetségét biztos tudássá művész-tanárai: Holler László, Fodor József, és Szabó Tamás. Itt kötött hosszú távú barátságokat hasonszőrű pályatársaival, akiket a hosszú névsor miatt nem sorolok föl egyenként.
Több mint húsz évvel ezelőtt csöppentem először ebbe a csodálatos környezetbe, ahol a természet csodájánál jobban csak a tábor hangulata fogott meg. Az első ember, akivel itt összebarátkoztam, Pali volt. Kis úttörők számára készült tábori kemping-faházunk, ahol épphogy elfért a két gyerekméretű, emeletes ágy, kettőnktől teljesen megtelt.
A faházak, a menzakoszt, a hideg zuhanyzó, a hajnali ébresztő – ekkor a legszebbek a színek, ilyenkor kell festeni! – a kirándulások a holtág mellett, a halászlé a halőrháznál, Hédi kocsmája vagy Pötyörő étterme a hullámtéren, a nagy beszélgetések (többnyire ezekben a hullámtérbeli helyiségekben), a Molnár Dixieland örömzenéje adták a hátteret a művészethez és a művészbarátsághoz.
Első kiállításunkon, éppen húsz éve, tavasszal, melyet Veress Jóska barátunk nyitott meg, nem kis csodálkozással jegyezte meg, hogy két ilyen egymásnak tökéletesen ellentétes ember hogy tud megbarátkozni egymással, pedig igen. Talán csak súlyban voltunk hasonlóak. A kiállítást még sok követte, amikor megalakítottuk Tamás Marival hármasban a Hullámtér Szakcsoportot, majd amikor a Magyar Képző- és Iparművészeti Szövetségen belül részt vettünk a KOKSZ műhely megalapításában (mely a Kortárs Karikatúra és Szatíra rövidítése) műveink elkerülhettek a Budapesti és a Vizivárosi Galérián kívül Rómába, Bécsbe vagy Stuttgartba is. Jó volt a szakma nagyjaival együtt sörözni a belvárosban, vagy felugrani egy pár doboz sörrel Császár Tamáshoz az Erzsébet tér fölötti lakásba, vagy még följebb, a tetőre.
Pali rajz-földrajz szakos tanár volt, nagy elméleti, művészettörténeti, történelmi és földrajzi, sőt, geológiai tudásanyaggal a fejében, és bármerre jártunk, szakavatott idegenvezetőként vezetett végig a budai Váron, Bécsen, vagy Kolozsváron. Távoli országokba is eljutott, hosszan tudta mesélni thaiföldi vagy dél-afrikai élményeit. Ha erdőben kirándultunk – mert azt is nagyon szerette – mindig érdekes dolgokat mesélt az erdő sok titkáról, mert azt is ismerte. Volt egy baráti társasága, korábbi kollégái, tanítványai, szomszédjai, akikkel néha még a Szilvesztert is erdei túrán töltötte.
Amikor Palika – mert ő Palika volt, ez a név nem lenézés, hanem a szeretet becézése – halálhírét kellett szétküldenünk barátainknak, Czakó Dénes, aki az egykori mártélyi táborvezetőnek, Czakó Janinak a fia, válaszában azt írta, hogy jó társaságban lesz Pali odaát. – Igen, ha létezik Odaát, amiben Palika hitt, sajnos ma már egyre nagyobb asztalt ülhetnek körül a régi barátok, Fodor Jóskával, Czakó Janival, Scherka Gizával, Wieszt Jóskánal, Lengyel Janival. Legutóbb a tetőn, Császár Tamásnál még Andrassew Iván is velünk volt…
Decemberben kerestük őt azzal, hogy lehetne egy szép kiállításunk Csepelen, Gyulai Líviusszal, de többféle kifogást is találva kihátrált az ügyből. Nem mondta, hogy ennyire beteg…
Nagyon fog hiányozni! Igaz jó barát volt. Nyugodjék békében!